Auto Friss Lexus 

A japánoknak külön szavuk van az autó szeretetére

Keitarou Hinoue a világ vezető környezetbarát luxusautógyártója, a Lexus formatervező csapatának egyik legtehetségesebb ifjú tagja. Ő felel az utastéri formákért, funkciókért, és ebben a minőségében kicsit a “jövőbe is lát”, hiszen a ma megtervezett részleteknek már a holnap felhasználói igényeihez és megoldásaihoz, az elektromos autózáshoz és az önvezetéshez kell igazodniuk. A Două Locuri blogger által készített alábbi beszélgetésben ő mesél többek között a japánok különös autószeretetéről, az „Aisháról”.

 

Az autók szeretete egészen a Hinoue gyermekkoráig nyúlik vissza: a Vissza a jövőbe című film időutazó DeLorean autója még ma is meghatározó élményként él benne.

 

“Azonnal megvettem Giugiaro könyvét, amit az autó tervezéséről írt, és szinte azonnal el is határoztam, hogy felnőttként én is ezzel szeretnék foglalkozni.”– meséli Hinoue, aki nem sokkal később a Lexus formáira is felfigyelt: “Valamikor 2006 körül, még középiskolásként egy magazinban olvastam a Lexus formatervezési filozófiájáról, és onnantól egyértelműen a Lexus dizájnere akartam lenni.” – teszi hozzá a dizájner tehetség, aki az iskola után a Kiotói Egyetemre ment terméktervezést tanulni, 2012-ben diplomázott, és azonnal jelentkezett is a Toyotához.

 

Hinoue-t leginkább az autók utastere érdekelte: “Olyan anyagokkal és felületekkel akartam foglalkozni, amit az emberek nemcsak néznek, hanem meg is érintenek. Így lettem a belterek tervezője. Dolgoztam az LS egyes részletein, a kormányán, az ülésein, de sok más elemen is. Később aztán nagyobb feladatokat is kaptam.”

 

Hinoue 2019-ben egyetemi diplomát is szerzett terméktervezőként a milánói Domus Akadémián. Itt olyan tudásra tett szert, ami komolyan befolyásolta későbbi munkáját. Inspirációi erősen a természethez kötődnek: “Úgy hiszem, oka van annak, hogy egyes formákat szépnek, vonzónak találunk, méghozzá nemcsak a természetben vagy a művészetben, de a technika világában is. Én gyakran a természetből merítek inspirációt, és persze gyerekkori élményeimből. Egészen kicsi koromtól figyeltem az álatokat, főleg a bogarakat, és le is rajzoltam őket. Így rengeteget tanultam azokról a természeti formákról, amelyek leginkább vonzzák az emberi tekintetet.” – fogalmaz Hinoue.

 

A filmek és a képregények is komoly hatást gyakoroltak Hinoue későbbi munkáira, különösen a terek kialakítására és egymással való kapcsolataira, valamint arra, hogy vonalaik valóban időtállók és általános értékűek legyenek. Az előrelátás – amivel képesek vagyunk megbecsülni a jövőbeni igényeket és elvárásokat – a Lexus-féle megközelítés és látásmód fontos része. Hinoue szerint ez nem köti meg a tervezők kezét: “A majdani felhasználók fejével gondolkodva célzatosabban tervezhetjük meg az egyes funkciókat. Ez nemhogy lassítja, hanem éppen ellenkezőleg: felgyorsítja, katalizálja a fejlesztési folyamatokat. Ahelyett, hogy azt próbálnám meghatározni, hogyan is kell majd használni az egyes általam tervezett elemeket, inkább arra összpontosítok, hogyan szeretné, és fogja majd a vevő használni őket. Ilyenkor ráadásul mindenféle szélsőséges használati módokkal is számolok.”– magyarázza.

 

Hinoue úgy látja, az emberi szokások és viselkedések változásait folyamatosan kutatva jól feltárhatók a társadalmi trendek, így pedig elérhető, hogy a végeredményt, a terméket a felhasználók modernnek, fejlettnek és kívánatosnak érezzék. Az L-finesse a Lexus formacsapatának vezérelve: “Kifejezi azirányú vágyunkat, hogy művészi szintre emeljük az autótervezést, egységgé formálva a fejlett technológiát, a szépség iránti vágyat és a Takumi kézművesség értékeit. Bár a fejlesztés minden lépése fontos, azzal, hogy előre vetítjük vevőink majdani érzéseit, egyúttal arra is törekszünk, hogy munkánk eredménye messze túlmutasson a formákon.” – avat be a szakember.

 

A kérdésre, hogy nevezze meg kedvenc Lexus utasterét, Hinoue gyorsan és egyértelműen így válaszol: a 2018-as LS. Ez volt az első Lexus, amin dolgozott: “Mivel azonnal a csúcsmodellen dolgozhattam, rögtön mindent bele kellett adnom. Idősebb kollégáim rengeteget segítettek, így a Lexus legjobb tradíciói vegyülhettek egy fiatal elképzeléseivel; egy olyan emberével, akit még nem kötöttek a megszokások, így bátlan állt elő a legvadabb új ötletekkel.”– árulja el Hinoue.

A legjobb külső formatervnek a 2017-es IS szedánt tartja, “mert az IS sarkallt engem arra gimnazistaként, hogy a Lexus tervezője legyek.”

 

A jövőbe tekintve Hinoue úgy véli: az autó és vezetője közötti kapcsolat, az együttműködés az új lehetőségek kulcsa. Az, amit a japánok úgy hívnak: “aisha”. (Ha egy japán így nevezi az autóját, az valami olyasmit jelent, hogy imádja, és ragaszkodik hozzá.)

 

“Az autózás és maga a közlekedés is óriási változás küszöbén áll, ám a Lexus emberközpontú megközelítésével nem vész el az érzelem autó és gazdája között, sőt éppen ellenkezőleg: egymás elkötelezett társává válhatnak. Az elektromos hajtás terjedésével vélhetően az autók utastere is sokat egyszerűsödik majd, miközben megnő és jobban kihasználhatóvá válik a belső tér. Éppen ezért úgy gondolom, hogy e terek minősége különösen fontos lesz. Különös figyelmet szeretnék fordítani a használók igényeinek sokszínűségére, annak érdekében, hogy a lehető legtökéletesebb utastereket alkothassuk meg számukra. Amikorra minden autó elektromos hajtásúvá és önvezetővé fejlődik, járműveink felépítése is alapvetően átalakul majd. Utasterük egyszerűbbé, letisztultabbá válik. Úgy gondolom, ez szabadabb kezet ad nekünk tervezőknek, mert hát miért is ne alkothatnánk személyre szabott, vagy személyre szabható autóbelsőket? Én nagyon szeretném, ha lehetőségünk lenne ilyesmire.” – fogalmaz lelkesen Hinoue.

Utolsó bejegyzések